Egy szem, nyitva

Egy szem, nyitva,

Órák, színfoltosak, hidegek.

A megnevezhetetlen, hallhatóan

a szájban. 

Senkihangja, tovább.

Fájdalmas a szemgolyó mélysége

a szemhéj

nem áll útba, a szempilla 

nem számolja azt ami belép.

A könnyek, félbevágva a

legélesebb lencsék, remegve

tartják eléd a képeket.

Celan: Éjnek fele.

Éjnek fele


Éjnek fele. Álmok tőreivel, csillogó szemekbe tűzve.

Ne kiálts fájdalmadban: Akár törlőrongyok, fellegeket lobogtatnak.

Selyemszőnyeg, úgy feszült közöttünk, az-aki sötétből táncol sötétbe.

Eleven fából faragja magát nekünk a fekete fuvola és a táncosnő közeleg.

Tengerhabból szőtt ujjak mélyednek szemeinkbe:

Fog-e még sírni valaki?

Senki. Így perdült lengén odabenn és felüvöltöttek tüzes dobhártyák.

Gyűrűket dobott át nekünk, kifogtuk tőreinkkel.

Így kel velünk egybe? Szilánkok csendülnek, és tudom már:

nem halsz

Mályvaszínű halált.

Celan: Franciaországi emlék

Emlékezz velem: a párizsi ég, a nagy, időtlen ősz...
Szíveket várásoltunk a virágárus lánytól:
kékek voltak és kivirágoztak a vízben.
Esni kezdett a szobánkban
és a szomszéd jött, Le Songe úr, egy meggörbült úrfi.
Kártyáztunk, szemeim fényét veszítettem el.
Hajad kölcsönözted nekem, veszítettem, ő legyőzött,
Kilépett az ajtón, az eső követte,
halottak voltunk és lélegeztünk.