Előbb belém bújt, megrántotta minden belső szervemet olyan erővel amiről elképzelésem nem volt, majd mellém állt és megkérdezte, hogy vagyok.
Megnyaltam a számat belülről, a vér fémes ízét éreztem, levegőt vettem amennyit tudtam anélkül hogy a fájdalom szétszakítsa a mellkasom és megszólaltam: "Jól vagyok" -blöfföltem és igyekeztem kihúzni magam, átléptem a sáncot a füstölgő autóroncs mögött amiből pillanatokkal azelőtt másztam ki hogy tévesszem meg Isten e szűkszavú szolgáját miközben nem sápadtam hanem sárgultam a félelemtől az érzéstől amit belső szerveim jeleztek.
Elengedett. Távozása egyetlen biztos mozdulat, már nem volt ott és a félelem is vele ment de hagyott egy iszonyatos, precíz tudást miszerint ez nem utolsó találkozásunk és jönni fog és elkerülhetetlen és mindegy mennyi idő múlva jön, úgyis kevés és neki mindegy. Olyan természetes és parancsolóan egyszerű a jelenléte mint kimenni szükségre.
Valar morghulis. Minden ember meghal. A halál biztos.
Valar morghulis. Minden ember a saját halálát halja.
Valar dohaeris, minden embernek szolgálni kell. Minden embernek a saját életét kell élni. Mindhalálig.
