Oroboros: végemben a kezdet. A tűz addig terjed ameddig martaléka van a pusztító addig pusztít amíg van mit pusztítania. Végig-égem életem mert valaminek az oltárán el kell égni valaminek oda kell adni magam. Ha azt mondom, "te" válasz jön és nem a visszhang válaszolt. Élek.
Megtántorodok a szikla szegélyénél és nem változom sassá, hogy otthagyjam zúzott testemet a kő gyökereinél, én maradok.
Ismétlés: ki ismeri meg magát általunk? Vigyáz-e a lehetetlen rám is?
Oroboros: kezdetemben a vég. Álomszakadékban, vízparton, víztelen helyeken ahol a halál lakozik. Elmentem a halál tanyájára hogy megszerezzem az életet.
Vannak helyek. Vannak ősi, valami megmagyarázhatatlan jelenléttel bíró helyek. Mint a hegyek, a világ gerincoszlopai és az üresség, azaz a minden lakóhelyei.
Zuhanok. Hihetetlen sebességű, mozdulatlan utazás az elmozdulás élménye nélkül. Tennivalóim közben litográfiái az álomszerű jelennek az erősebb lét babaházában.
