Van határvonal ami még az emberségen belül de az artikuláció biztonsági zónáján kívül húzódik. Tegnap (egy nagyon jó helyen) ami amúgy a rossz helyek egyike is lehetne és mégis jó helynek tűnik, rám intettek. Hoztam a formámat, hangosan köszöntem (artikuláltam) és természetesen nem érkezett válasz. Ugyanott, távozáskor, mert számomra volt távozás, és egyik legényegesebb különbség köztem és közte az hogy számára már nincs, mikor újból integetett, visszaintegettem ugyanúgy vagy csak valahogy ahogy tőlem tellett, és persze kiesett a lábam alól kissé a talaj mert egy pillanatig nem védelmezett az artikulációm. Csodálkozásomra természetes módon megjelent egy mosoly az arcon ahol a mosoly a szó és a tett végleg elcsúszott egymástól, egy pillanatig minden együtt volt, épnek látszott mint régen, az artikuláció előtt.
A szavak csalnak, mondják, van aki nem beszél.
