Celan - Ginsterlicht...

Fény, aranyeső, sárga, a lejtők
mennyekbe gennyeznek, sebeket
csábít a tüske, megkondul odabenn,
este van, a semmi
tengerhullámai gördülnek áhitatban,
tefeléd tart a vérvitorla.
Szárazon, iszapúl
az ágy mögötted óráit
nádasítja, fenn,
a csillagnál, tejes
erek locsognak sárba, kődatolya,
lenn, bokrosodik, tátong a kékbe
egy örökzöld tünemény, gyönyörű,
üdvözli emlékezeted.
(Ismertek engem,
kezek? Elmentem
az elágazó úton, amit ti terítettetek, szám
kiköpte suttogásait, elmentem, az én időm,
kóborló karnisok vetik árnyékuk - ismertek engem?)
Kezek, a tüske -
csábította sebek, kondul,
kezek, a semmi, az ő tengerei,
kezek, aranyesővilágításban
a vérvitorlás
tefeléd tart.
te
te tanítod
te tanítod kezeidet
te tanítod kezeidet tanítod
kezeid
aludni