Nem tudom, azok közül akik ezt olvassák, hányan voltak egyedül. Igazán egyedül. Nem, nem a hálószobában vagy túra közben, nem egyedül egy rövid időre a házban hanem arra a magányra gondolok ami a magánzárka magányához hasonlít vagy a remete magányához ahol az ördög személyesen jön el. (Plesu)
A valódi magány akkor köszön be mikor a környezet már semmi érdekeset, semmi újat nem nyújt, nem KELL kifejezetten semmit csinálni és nincs kihez szólni nincs kivel megosztani azt amit az ember gondol vagy ami történik, ha a semmi akkor azt. A magány egyféle ingerhiány és kapcsolathiány és akár célhiány egyszerre, nincs rá pozitív megfoghatósági fogalom, nem tudom mi "az" azt tudom mi nem az, azaz mi hiányzik. Kapcsolat és érdemleges tennivaló. Nincs ember és nincs tárgy, kiürülnek jelentéseikből a dolgok és feleslegesek, ragyognak mindhiába. Jelenlétük egyféle értelmetlenség akkor is ha milliókat érnek, NEKEM nem érnek semmit. Nem számítanak mert jelentés-nélküliek. A hiány nem fáj, egyszrűen a "nincs ott" száraz ténye. Nincs tennivaló és nincs kihez szólni.
Egyedül. Magammal. Erre vágytam mindig és nem tudtam, mire vágyok. Egyszerre több és kevesebb mint amit szerettem volna.
Innen, ettől a ponttól indul minden. Be nem fejezett, el sem kezdett beszélgetések. Le nem játszott történetek több végződéssel. Emléksorok. Újra emléksorok. Félelem. Öröm. Halál. Arcok, szagok, hangok, vágyak, extázis, depresszió. Minden ami megtörtént és megtörténhetett volna és minden ami megtörténhet.
Egyedül járok fel és alá és mormolok hangosan. Nem, nem bolondultam meg. Egyedül vagyok. Teljes súlyával. Jobb ha az ember kolostorban vagy az erdőben csinálja végig hogy mások ne lássák de ezt a luxust kevesen engedhetik meg maguknak.
Nem ajánlom, nem javaslom senkinek, Ha belekerül valaki, érdemes benne lenni, végigcsinálásról nem beszélhetek. Ajánlani nem lehet nem tudom nem szabad. Nem való mindenkinek.
Van aki kapcsolatokba menekül és abban él és azért nem tudja kicsoda, mert mindig van valaki akihez szólni lehet vagy akire rá lehet folyni, van aki mindenféle elfoglaltságot keres magának, takarítástól topmanageri munkáig és azért nem tudja kicsoda, azért hogy ne tudja meg, kicsoda, ne legyen egyedül.
Mert valójában nincs ilyen hogy "egyedül", az ember nem EGY hanem SOKFÉLE. Hihetetlenül rángatja a sokféleség azt ami a valóság belső reprezentációja. Ezen a folyón sem lehet kétszer átmenni.
A magány személyes purgatórium. Labirintus. Egyelőre csak befele van út, a közepébe. Okosság nem segít, vezető (kalauz, stalker) nincs. Így van jól. Egyedül vagyok. A párbeszéddel ami bennem zajlik. Saját peremmel.
Santih, santih, santih.
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen