A magam haláláról meditálni nem divatos, de felettébb hasznos, így állítják a régiek. Meghaltak, talán inkább értettek a meghaláshoz, így az élethez is, mint most.
Kezdetemben a vég: minden dolgom véges. Az is hogy vagyok. Az AHOGY vagyok, az AHOGY indul valami magában hordozza az összes lehetséges eseményt beleértve a véget, a vég pontos formáját, rajzolatát, mondhatni móduszát tehát fontos.
Kezdetemben a vég. Végemben a kezdet. A forma mantraszerű, de nem az örök visszatérés hanem a megismételhetetlen, kifeszített jelen mantrája amiben egyszerre van jelen a kezdetem és a végem.
Tulajdonképpen ez vigasztaló amenyiben az elmúlásom felől nézem. Itt és most, azzal ahogy vagyok, hordozom kezdetem és végem és minden pillanatot és így nezek rád, ebben a térben valósul meg minden közlés köztünk.
Nézek és néha látok.
A többi elmúlik, felesleges. Egy rémséges lepke vagy gyönyörű hernyó rajzolatát látom.
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen