Corona

Tenyeréből eszem lombjait az ősznek: Barátok vagyunk.
Kifejtjük csonthéjából az időt es járni tanítjuk:
Az idő héjába tér meg.

A tükör vasárnapot mutat,
Elalszik álmában,
A száj igazat rebeg.

Szerelmem szexére siklik alá szemem
mi Egymásra nézünk,
mi sötét szavakat suttogunk,
mi Szeretkezünk mint mák es emlékezet,
mi alszunk mint bor a kehelyben,
mint tenger a hold véráramában.

Mi ablakban állunk összefonódva, az utcáról néznek:
itt az idő, ez nyilvánvaló!
Itt az idő hogy a kő virágba boruljon,
a nyugtalanság szívet dobogjon életre.
Itt az idő, hogy idő legyen.
Itt az idő.