Cigiszünet

A cigiszünet állítom, egyik legfontosabb eseménye a rehabos életnek. Hivatalosan nem szereti senki: megtűrt, pária-státusban van, amolyan engedmény-szerű esemény naponta több alkalommal és a hivatalos programban legtöbb helyen nem is szerepel. Nem is szerepelhet, hiszen az anyagozás egyik enyhe formája az ortodoxabb helyeken, ahol az absolute cold turkey elvén dolgoznak: nulla anyag első perctől. Nézz szembe az érzéseiddel, azért vagy itt. A liberálisabbnak nevezhető (jobboldalibb, sic!) helyeken az elvégzett munka után lehet cigizni persze nem ajánlott és nem ajánlja senki. Semmiképp munka közben és soha bent az otthon épületében.
Közben a cigiző erős szocializációs központ. Ideális esetben ami az encounter-porondon megy, az kellene menjen a cigizőben is. Ha sikerül pozitív undergroundot kialakítani, a cigiző a terápia egyik legdirektebb helye. Valamiért a kritika életlenebb és elfogadhatóbb a cigizőben ahol mindenki egyformán cigizik.
Ennyit a szövegkörnyezetéről a kérdésnek. Amit érdemes még elmondani, ha a lakó nem egészen saját elhatározásából kerül rehabba (és ki az aki úgy kerül be?), a cigi mint utolsó kapaszkodó marad a kontroll megtartásához. Ha valakinek emellett erősebb pszichés tünetei vannak, a cigizés lehetősége a nikotin adag felett az egyetlen szociálisan elfogadott, métlóségteljes lehetőség kivonulni, mikor elege van valamiből és erre kegyetlenül szüksége van. Arra, hogy cigizni menjen ki és ne azért mert "gyenge" vagy "beteg". Az alternatíva az lehet hogy elhagyja az otthont olyan feszült lesz, főleg az elején.
A csatát a cigizéssel szemben elvesztettük, a cigizés nem szűnt meg és a cigit nem tiltottuk be a rehabban amellett hogy a konzervatívabbak közé tartozik az otthon a TC palettán. Sosem kérdeztük meg magunkat, hányan maradtak csak azért terápiában mert cigizni lehetett.