Alapélményem a csoportvezetés során a "nem látok és nem is akarok látni" élmény. Valahol olvastam, talán Borges ír "a lehúnyt szemű" bölcseségéről. A Bibliában dicséri a Prédikátor írója azt aki "szándékosan fordítja el szemét mert gonoszt nem akar látni". Sokáig lelkiismeretfurdalásom volt ezért és szerettem volna "szakmailag" többet látni hogy mi történik vagy merre kellene vinni a csoportot. Közben egyre világosabbá vált hogy más érzékszervvel "fogom" a csoport "adását" mint a látásom ami az értést és a tudatos irányítást jelentené. Sokmindent nem értek, de vagyok. Néha nem értem mi történik veled, de érted vagyok. Személyesen vagyok jelen és személyesen érint minden, ami történik, amit mondanak az emberek és természetesen az is ami velem történik. Akkor nem vagyok mesterséges és azt hiszem, akkor "segítek" ha - horrible dictu - megengedem hogy én magam válaszoljak és ne valamelyik "tudásom". Ezt pontosabban le tudnám írni tapintásként mint látási aktusként.
Az ismeret, a tudás talán be tud állítani egy irányba - de ha elindulok az úton, magam mögött hagyom mint hordozórakétát és átadom magam a tapasztalásnak.
Sok könyvnek ezért kicsi a haszna számomra, akár a sok diplomának.
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen